2013. május 10., péntek

Szelektíven zsidózzunk, nácizzunk!

A politikai diskurzus kicsit olyan, mint a szelektív hulladékgyűjtés. Mindenki a sajátjával van elfoglalva, de ha kicsit több időt szánunk rá, akkor hosszú távon kifizetődik. Természetesen ehhez kellenének intelligens szemetelők. Mert azok ugye nincsenek. Vegyük példának Szanyi Tibort és Novák Elődöt. Sok mindenben különböznek, de egy valamiben hajszál pontosan ugyanolyanok. Mégpedig abban, hogy megszólalásaikkal, megnyilvánulásaikkal visszavetik a politikai diskurzus minőségét. Azt hiszem a legtöbb olvasóm tudja milyen azaz érzés, amikor a mellettünk ülő mondandója miatt még mi szégyelljük magunkat. Mert hosszútávon az nem vezet sehova, ha minden szavunknak az a célja, hogy a másikat a porba döngöljük. A gusztustalanul tematizált média válasza erre az, hogy Szanyi Tiborból régi vágású antifasiszta harcost csinál, Novák Előd saját köreiben pedig  a tiszta szívű magyar harcos szerepében tetszeleg, aki meg meri mondani. Ameddig ezek az alapvető dolgok helyre nem állnak itthon, már ami a politikai közbeszédet illeti, addig ne számítsunk sokkal jobbra. Mert ameddig Novák Elődök és Szanyi Tiborok miatt kell a padtársaknak szégyenkeznie, addig talán jobb is ha az egész osztályra ráhúzzák a tróger, csürhebanda kifejezést.